Minden, amit a karkötőről tudni érdemes

A karkötő a finom elegancia és a kecsesség megtestesítője. Előnye a nyaklánccal és a fülbevalóval szemben, hogy viselője is bármikor megcsodálhatja azt, ezért mindig is nagy népszerűségnek örvendő ékszernek számított.

Az ékszerek kiváló kiegészítői lehetnek kedvenc ruháinknak, de ezen túl önkifejezésre, saját magunk egyedibbé tételére is képesek. Ez persze nem új keletű dolog, hiszen az, hogy testünket ékszerekkel díszítsük, már az ókorban élő őseinek számára is nagy jelentőséggel bírt.

Az, hogy melyik ékszerfajta lehetett az első, amit vallási, vagy csupán divatból magukra aggattak elődeinek, nehéz lenne megmondani, de az biztos, hogy a karkötők az elsők között lehettek.

Karkötők az ókortól napjainkig:

Egyiptomi ásatásokon a régészek olyan karkötőkre is bukkantak, melyek kora nagyjából 7.000 éves lehet. Díszítésük alapján valószínűleg vallási, spirituális céllal viselték őket.

Ezeken a karkötőkön a leggyakrabban megjelenő díszítő motívum az ókori egyiptomiak szent állata, a szkarabeusz bogár volt, mely az újjászületést jelképezte. Az ékszereket gyakran tulajdonosukkal együtt temették el, hogy a túlvilágon is megóvják viselőjüket.

A karkötők eleinte fából készültek, majd megjelentek a bronz, később pedig a nemesfémekből készült karkötők is. A nemesfémek közül az aranynak kiemelten fontos jelentősége volt az egyiptomiak számára. Úgy hitték, hogy az arany különleges tulajdonságokkal bír, többek között képes az energia tárolására és vezetésére is. A fáraók, papok legtöbb esetben aranyból készítették ékszereiket, Isteni fémnek tartották, és az örök élettel azonosították.

A karkötők természetesen nemcsak a Nílus völgyében bírtak ilyen jelentős szereppel. Ezek az ékszerek más ókori társadalmakban is megjelentek, vallási szerepük azonban egyre inkább elhalványult díszítő funkciójuk mellett.

Az ókori görögöknél karkötőket már főként csak nők hordtak. A legnépszerűbb díszítőelem a karon körbetekeredő kígyó volt.

A görögök körében élt egy hagyomány, miszerint piros és fehér zsinórokból karkötőt fontak március első napján, és azt a nyár végéit viselték. Ezt a karkötőt „Martis”-nak nevezték, és úgy hitték róla, hogy képes megvédeni tulajdonosának bőrét az erős napsugárzástól.

Az ókori Rómában a karkötőt nem csak kiegészítőként, de egyfajta státuszszimbólumként is viselték. A császár legbátrabb hadvezéreit gyakran karkötővel ajándékozta meg, ami automatikusan tiszteletet keltett, ezért a harcosok büszkén viselték.

Hagyomány volt azonban, hogy a rómaiak csak a jobb kezükön hordhattak karkötőt, mivel a bal karon viselt karperec a hiedelmek szerint balszerencsét hozhatott tulajdonosára.

Az ókori perzsa nők és férfiak – mint sok más esetben – a karkötők területén is kissé túlzásba estek. Gyakran olyan széles karkötőket viseltek, hogy azok az egész alkart befedték. Természetesen ez a kimagasló anyagi hátteret is hirdette.

Indiában a hiedelmeken és az esztétikán túl a karkötőt információ közlésére is használták.
A karkötő típusa révén egy nő tudathatta környezetével családi állapotát, valamint anyagi helyzetét is.

A különböző karkötők a Kelta kultúrában is jelentős szereppel bírtak. A férfiak esetében a karkötők viselésének jogát gyakran valamilyen bátor cselekedettel lehetett elnyerni a törzsfőnöktől.

Természetesen nemcsak a fejlettebb kultúrákban számított közkedvelt ékszernek a karkötő. A különböző naturális népek, mint pl. az amerikai őslakosok, szintén előszeretettel viselték őket. Ezek olyan természetes anyagokból készültek, amelyek az ő vallási szokásaikhoz a legközelebb álltak, tehát főként madártollakból vagy kagylókból.

A középkorban a németek teremtették meg a barátságot jelképező karkötő fogalmát. Emellett pedig gyakori ajándéknak számított jutalom vagy kitüntetés formájában is, de jellemző volt az is, hogy elcserélték egymás között, vagy éppen pénzeszközként használták fel. A karkötők a Bauge nevet viselték.

A vikingek körében jellemző volt, hogy férfivá válásuk napján, 12-14 éves korukban az édesapjuktól karkötőt kaptak, melyet aztán haláluk napjáig csuklójukon viseltek. Ilyen formán ez a karkötő nem esztétikai, inkább információs jelentőséggel bírt.

Valamivel később, a XIV. Lajos korabeli Franciaországban a nők divatba hozták a fedetlen karokat, ezzel pedig a karkötő viselését is. Szerelmi zálogot is szimbolizált az ékszer, ezért a hölgyek mellett a férfiakon is gyakran megfigyelhető volt.

Általánosan elmondható, hogy a XIX. század fordulóján az ékszerkészítés is áttért a tömegtermelésre, így a karkötő pusztán ékszerként való viselése még inkább elterjedt.

Szimbólumként a XX. század végén jelent meg újra, amikor is a különböző alapítványokkal és eszmékkel azonosított szilikon karkötők jöttek divatba. Ezeknek azonban nincs túl sok köze a valódi ékszer-karkötő alapjaihoz és esztétikájához, továbbá értéke is csak eszmeinek mondható.

Napjainkban már a karkötő viselése az egész világon elterjedt. Csodálatos arany ékszereket épp úgy viselnek az emberek (férfiak és nők egyaránt), mint egyszerű műanyag karkötőt, vagy valamiféle gyógyító erővel bíró karperecet.

A DombiAnita Ékszerek között is számos karkötővel találkozhatsz, böngészd át az aktuális kínálatot itt:

http://ekszerek-dombianita.hu/termekkategoria/karkotok/